Erik alighanem meghallotta, hogy a testedzés hiányára panaszkodtam. Titokban megtanult labdázni, aztán este bemutatta a tudományát. Eldobja a labdát, vihorászva szemléli, ahogy előhalászom a szék/porszívó/olajradiátor/ebédlőasztal barikád mögül, tovább hahotázik, míg lefejtem magamról a mobiltelefon/laptop/fényképezőgép-töltők zsinórjait, majd erősen koncentrál, hogy akkor én hová fogom dobni. Persze megesik rajta a szívem, és odagurítom neki, hogy mégse erőltesse meg magát speciális mászástechnikájának gyakorlása közben (ami egy külön történet egyébként).
Olyan egyébként, mintha teljesen koordinálatlanul hajítaná el a labdát, de az valahogy 10 esetből 9-szer mégis vagy a már említett barikád mögött, vagy a lépcső alján végzi (mi meg a tetején vagyunk persze).
Egy idő után rájött, hogy a játékhoz tulajdonképpen rám nincs is semmi szükség, és folyamatos vihogás közepette hosszasan hajkurászta a saját maga által eldobott labdát. Ami egyébként fából van, biztosan értékelték a szomszédok.
A pihenő után lépcsőmászás következett. Erik lépcsőn le, Erik lépcsőn fel. Persze csakis álló helyzetben, apai segédlettel, így apu is lépcsőn le, lépcsőn fel. Ilyet utoljára krav-maga edzésen csináltam, de akkor sem ennyiszer!
Jaj.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése