Testedzés

Erik alighanem meghallotta, hogy a testedzés hiányára panaszkodtam. Titokban megtanult labdázni, aztán este bemutatta a tudományát. Eldobja a labdát, vihorászva szemléli, ahogy előhalászom a szék/porszívó/olajradiátor/ebédlőasztal barikád mögül, tovább hahotázik, míg lefejtem magamról a mobiltelefon/laptop/fényképezőgép-töltők zsinórjait, majd erősen koncentrál, hogy akkor én hová fogom dobni. Persze megesik rajta a szívem, és odagurítom neki, hogy mégse erőltesse meg magát speciális mászástechnikájának gyakorlása közben (ami egy külön történet egyébként).

Olyan egyébként, mintha teljesen koordinálatlanul hajítaná el a labdát, de az valahogy 10 esetből 9-szer mégis vagy a már említett barikád mögött, vagy a lépcső alján végzi (mi meg a tetején vagyunk persze).

Egy idő után rájött, hogy a játékhoz tulajdonképpen rám nincs is semmi szükség, és folyamatos vihogás közepette hosszasan hajkurászta a saját maga által eldobott labdát. Ami egyébként fából van, biztosan értékelték a szomszédok.

A pihenő után lépcsőmászás következett. Erik lépcsőn le, Erik lépcsőn fel. Persze csakis álló helyzetben, apai segédlettel, így apu is lépcsőn le, lépcsőn fel. Ilyet utoljára krav-maga edzésen csináltam, de akkor sem ennyiszer!

Jaj.

Az asszony kitűnően (mondhatnám várokozáson felül, de akkor biztosan nekem szegeznék a kérdést, hogy mégis, mit vártam) teljesít az anyaszerepben, fáradhatatlanul karattyol és játszik a kölökkel, aki ezt szemlátomást nagyra értékeli. A stressz leginkább csak éjszakánként tör a felszínre, amikor is félálomban figyelemre méltó tüneteket produkál. Ezekből csak ízelítőt adnék. Egy alkalommal, mikor hivatalból eltávolodtam, Manu mamájával aludt hitvesi ágyunkban, Erik meg a saját ágyikójában horkolt jóízűen. Egyszer csak anyósom arra ébredt, hogy Manu az ágy szélén ücsörög, ölében egy párnával (szoptatáskor Erik ezen a párnán szokott elhelyezkedni).

Anyós: Kislányom, mit csinálsz?
Manu: Jaj, ne kérdezz már hülyeségeket.
Anyós: De most komolyan, mi a fenét csinálsz?
Manu: Hagyjál már, hát nem látod?
Anyós: Nem.
Manu: Szoptatom Eriket.

Erik továbbra is elégedettem horkolt az ágyikójában. A párna halkan böffentett egyet, majd kínos mosoly kíséretében elnézést kért.

Egy másik alkalommal én ébredtem arra, hogy Manu félig ébren ücsörög mellettem az ágyban, és szúrós szemmel vizsgálja a takaró kis csomaggá hajtogatott darabját, amit az ölében tartott. Kisvártatva tudomásomra hozta a vizsgálat eredményét: "Azt hiszem, ez mégsem Erik".

... nyóóóóc óra pihenés

Mivel a (teg)nap folyamán többször is megvitattuk, hogy mikortól és milyen módon lehet rávenni egy csemetét arra, hogy zaba nélkül áthorkolja az éjszakát, Erik úgy döntött, demonstrációt tart, és este kilenctől reggel nemistudommeddig húzta a lóbőrt. Aztán reggeli után még egy órát. Most már csak azokat a körülményeket kéne tudni tudatosan és bármikor előidézni, amelyek ide vezettek...

Alig használt kisfiú családi okokból áron alul eladó. Ugyanitt füldugók nagyker áron.

Egy újabb horvát állampolgár

A kis gézengúzt is elkapták az államgépezet fogaskerekei. Egyelőre csak szlávul csikorognak, de hamarosan finnugorul is. Egyébiránt arról teljességgel megfeledkeztünk, hogy az embernek nem csak állampolgársága, hanem nemzetisége is van. Így lett a pillanat hevében Erik Zvonimir király hű alattvalója. Azért megnyugtattak minket, hogy érdeklődés esetén később átpártolhat Árpád vezérhez.

Itten fogunk majd lakni, ha se a befektető, se a kivitelező, se a bank nem csődöl be. Zágrábi viszonylatban már szinte romantikus kis kuckó. Egyéb viszonylatokban már kevésbé. Lesz kis kert csevapcsicsigrillhez és (sörben) pancsláshoz.

Helyzetjelentés