2009. január 2., péntek
Háború
Ma küzdés volt. A kis Erik sztrájkba lépett, és gyakorlatilag nem volt hajlandó aludni, viszont a sírást nagy kedvvel gyakorolta. Asszem mi jobban elfáradtunk, mint ő. Csatát vesztettünk, de a háborút nem. Holnap új stratégiával támadunk. Még megálmodom, mi lesz az. Feltéve, hogy az ellen hagy aludni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
én az 1%-ommal (ha lenne...) a füldugógyárakat támogatnám... egy tuti éhen nem fog halni - a terrortapasztalatom legalábbis ezt monnya. szal ha etetések között rázárod az ajtót, az sokat tompít ám :D. no persze csak aztán, hogy a pelus, hasfáj, szomjas, lázas kört lefutottad.
VálaszTörlésEgyszer kipróbáltuk: 9 (azaz kilenc) órán át kitartóan visított. Feladtuk, győzött a jobb.
VálaszTörlésSzegény mindhárman... :(
VálaszTörlésHanna pont ilyen sírós volt. Mikolt meg egy vigyori. Olyan mások, amennyire csak lehetnek, pedig mind a kettő a mi gyerekünk. Erik olyan picike még, kis súllyal is született, lehet, hogy idegrendszerileg sincs még felkészülve erre a rengeteg ingerre. (egyébként koraszülöttekre jellemző, hogy amint behozzák a normál 3-3.5 kilós születési súlyt, sokkal kiegyensúlyozottabbakká válnak) Hannánál három hónapig tartott ez a szakasz, pedig ő 3450el született.
Részemről inkább hagyatkoztam a gyerek igényeire, és sosem hagytam sírni ilyen cseppként, sokkal jobban tudja ő, hogy mi a jó meg a rossz neki, mint én, igy azt gondoltam nincs is okom hogy kétségbe vonjam. És örökké úgysem tart egy állapot, ekkorkát meg még elrontani sem lehet (én Ranschburg-Vekerdy párti vagyok...).
Hanna pl már egy jóideje átalussza az éjszakát, sose gondoltam volna, hogy valaha eljutunk idáig (nálunk ez volt egy végetnemérő szatíra...), bár nála két évet kellett erre várni, és csinálhattam én bármit. Egyik napról a másikra úgy döntött, hogy az a jobb neki ha alszik. Én meg örülök ennek.
Mikoltnál sem csinálok semmit másképp, mint az elsőnél, mégis csak egyszer ébred éjjel, és sose sír igazán... Jobb volna persze egyhuzamban aludni legalább egyszer egy héten 5, hú merészebb álmaimban 6 órát, de hamár úgy döntöttem jöjjenek, vállalom ezt a részét is, minden nehézségével együtt. Persze ez az én világom, elfogadom, ha valaki valamiért másként csinálja. De nem szeretem hallani, ahogy kétségbeesetten sír egy baba. Ez van...
Még egy gondolat :) Szerintem nincsenek örök, meg általános igazságok, csak könnyebb, meg nehezebb csecsemők. És ráadásul szerencsére mindenkinek a sajátját kell csak megismernie, kitapasztalnia. :) Végül meg úgyis mind megnő, aztán majd kamaszként inkább viselném a sírást, mint az aggódást, hogy hazajut-e épségben, kivel van, merre jár...
Bocs a hosszúságért, remélem azóta meg már okafogyott ez a komment.
Csók nektek, meg kitartás, innen nézve olyan hamar túljutottunk az eleje nehézségein, de benne lenni nem volt túl felemelő.
Ja és tök jó, hogy van blogja Eriknek.
Kinga, meg a lányok
óóó azért már sokkal jobb. A jelek szerint csak unatkozott anyával a négy fal között. Mióta a fagyhalál veszélye nélkül ki lehet mozdulni, ki is mozdulunk, amit határozottan értékel. Meg persze már észreveszi, ami körülötte történik, és ha tetszik neki, egy-egy vigyort is megereszt :)
VálaszTörlés